|
2009/2010
U13: Értékes győzelem
Fegyelmezett játékkal, több kiváló teljesítménnyel értékes győzelmet arattunk egy jó csapat ellen. Nagyon sok ilyen kiélezett mérkőzést kell játszani ahhoz, hogy a gyerekek fejlődése töretlen legyen.
2009.09.13. vasárnap 09.00
Bp. Honvéd - MTK 2-0 (0-0)
Siketek-pálya
Góllövők: Acsai, Csala.
U13: Tíz perc alatt 4 gól
Tíz perc alatt sikerült 4 gólt szereznünk, amivel eldöntöttük a három pont sorsát. A második félidőben a jobb erőnlétünknek és a cseréknek köszönhetően újabb gólokat szereztünk.
2009.09.19. szombat 13.00
Hódmezővásárhely - Bp. Honvéd 0-7 (0-4)
Hódmezővásárhely
Gól: Acsai, Csala, Berzéki, Deli, Márki, Erdei, Ruhnau.
Kispesti parádé Újpesten
2009.10.10. szombat
Jól kezdtük a mérkőzést, és már az első támadásunknál gólhelyzetbe kerültünk, ám ez még kimaradt. A harmadik percben a második helyzetünket már gólra váltottuk. Mezőnyben az ellenfél is csinált ügyes dolgokat, de a védelmünk jól állt a lábán. A félidő vége felé mezőnyfölényünket gólokra váltottuk, így biztos vezetéssel mentünk a szünetre. Határozott, labdaszerzésre irányuló játékunkkal az ellenfél nem tudott mit kezdeni, fokozatosan felőröltük az ellenállásukat. Javuló, meggyőző játékkal ilyen arányban is megérdemelten szereztük meg a győzelmet.
Újpest - Bp. Honvéd 0-8
Gól: Csala (4), Erdei (2), Márki, Berzéki
U13: Egy gól döntött
Már a mérkőzés elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, sikerült saját játékunkat játszani. Jó képességü ellenfelünk nem tudott kibontakozni, már saját térfelükön megzavartuk a labdakihozatalukat. Sok helyzetet kidolgoztunk, amiből a második félidő elején egyet gólra tudtunk váltani. A gól után is mi támadtunk, nem forgott veszélyben a győzelmünk. Több jó egyéni teljesítménnyel, egy jó csapat ellen, megérdemelt győzelmet arattunk.
2009.10.24. szombat 13.00
Kecskeméti TE - Bp. Honvéd 0-1
Gól: Csala
| |